Régóta írogatok nektek mindenfélét a pálinkáról, aztán a napokban eszembe jutott, hogy arról még sosem volt szó, hogyan is kezdődött a történet. Mármint nem a blogé, hanem a pálinkáé, persze. Íme, egy kis érdekesség azoknak, akik még nem tudják.

A törvény értelmében csak az az ital viselheti a pálinka nevet, melyet 100 százalékban Magyarországon, és gyümölcsből készítettek. De lássuk, hogyan alakult a története napjainkig:

Az élet vize

A pálinkáról készült első írásos adat a XIV. század elejéből való. Károly Róbert felesége életvizének „aqua vitae” volt a neve, amely valószínűleg borpárlat (brandy) lehetett, ez pedig a mai pálinka ősének tekinthető. Erzsébet királyné saját köszvényének gyógyítására használta a rozmaringos borpárlatot. Károly Róbert is erősen köszvényes volt, ami nem egy könnyen elmúló betegség, királyunk mégis felgyógyult belőle, 1332 után sehol nem említik többé vele kapcsolatban. Ezt az italt úgy hívták, hogy „Aqua vitae reginae Hungariae” – „a magyar királyné életvize”. Az ital olasz kereskedőkön keresztül jutott el a királyi városokba és a királyi udvarba. Az „égett bor” kifejezés nagyon sokáig fennmaradt a köztudatban, a mai napig még mindig használják egy-két helyen.
A pálinka szó szlovák eredetű. A „tótpálinka” kifejezést használták Magyarországon az égetett szesz megnevezésére, ami még gabonapárlatot takart. Később a gyümölcspárlatot illették ezzel a névvel, a gabonaszesz crematura elnevezést kapott, így megkülönböztethetővé vált a gyümölcspárlat a gabonapárlattól. A pálinka, babinka változatban 1572-ben fordul elő Debrecenben.

Gyógyszer, mondom én!

A XVI. századig az égetett szesz gyógyszernek számított. A gyógyszer szerepet igazolja az európai terminológiában az aqua vitae (élet vize) és az aqua vini megnevezések. Maga a főzés földesúri előjog volt, a paraszti főzést ezért korlátozták. Tiltották a kenyérgabona felhasználását főzés céljaira, és istentiszteletek idején is tilos volt a főzés. Az egyház felügyelete alatt mégis folyt főzés. A főzés védőszentje Szent Miklós volt. Ez idő tájt már tankönyvek, kiadványok jelentek meg a pálinkafőzésről.

Kialakul a zugfőzés

Az 1799-től kialakult kisüzemek, szesz-, pálinka- és likőrgyárak termelése elvezetett a pálinkafőzés központi szabályozásához. 1836-ban a földesúri előjog gyakorlatát törvényerőre emelték, majd bevezették a pálinkaadót, 1850-től a szesz állami monopólium lett. 1920-ban 260, 1982-ben 815 főzde működött Magyarországon. Közben olyan intézkedések kapcsolódtak a főzéshez, mint a szesztilalom a Tanácsköztársaság idején, a feles főzés - a termés fele a gazdáé, fele az államé (1952-1970 között).
A zugpálinkafőzés a XVIII. században a paraszti serfőzők megszűnésekor alakult ki. A gazdák arra törekedtek, hogy ne vesszen kárba az elhullott gyümölcs, meg természetesen azt is szem előtt tartották, hogy otthon sokkal olcsóbban történt a kifőzés, mint a főzdében. Saját szükségletre, szomszédok, barátok, vendégek kínálására használták.


Forrás: Balázs Géza gyűjtése alapján