rövidazélet

Négy cent kell a boldogsághoz

2010. szeptember 28. 13:19 - rcsdaniella

Eszkimólány - rövidazelet.blog.hu

Kis szoknya, kibontott haj, papucs. Ok, minden rendben. Ez már a harmadik randi. …és épp a pálinkafesztivál ideje alatt. Normális esetben a barátaimmal mulatunk, most azonban megpróbálok visszafogott (értsd: józan) maradni.
 
Sorbanállás, zavart mosolygás – basszus, de kéne már egy pálinka, csak, hogy ne ezt a gyomorégést érezzem – hirtelen előkapott buta témák. „Hol kezdjünk?” „Hmm…Szalontai?” „Jó lesz”. Ismételd magadban: kétcent-kétcent-kétcent! „Kettő, vagy négy cent legyen?” „Négycent.” Remek, ennyit a kezdésről… Mialatt végig folyik a torkomban az ital, arra gondolok, ez a négycent indít el a vesztembe vezető úton.
 
Fizessek, ő fizet? Mit bénázunk? Hihetetlen. Hoppá, hozzáért a kezemhez. De aranyos. Hol vannak azok a rohadt kuponok? Érzem, hogy egy picit megnyugszom, és azt is, hogy jönnek az ismerős pillangók. „Mindig mosolyogsz?” Pff. Ha tudnád… Csetényi, Zsindelyes, Mártonék. Úgy megcsókolnám. Vajon mit szólna? Megcsókolom. Nem. Basszus, kezd elmenni az agyam. Nyugi, nyugi, nyugi. Koncentrálj a kóstolásra, végül is ezért jöttél! Napersze. Fogja a kezem és sétálunk. Békési, Matheus, Rézangyal. Életem végéig itt maradnék, és csak sétálnék, meg sétálnék. „Nem gondoltam volna, hogy a lányok is így bírják a pálinkát!” Nem mintha ez a mondat különösebben lenyűgözött volna – igazából nem is értem magam – de ebben a percben mégis egyszerűen késztetést érzek rá, hogy ott, a fesztivál közepén, a pultok között állva megcsókoljam. És ezúttal meg is teszem. Mindeközben átfut az agyamon, hogy MÉGIS MIT MŰVELEK?? De mielőtt elkezdhetnék ezen morfondírozni, máris elindulnak maguktól az események. Jézusom, egy lavinát indítottam el.
„Gyere!” – és már visz is lefelé a dombon, én meg csak szaladok utána nevetve. Taxiba be. Basszus, ez még csak a harmadik randi! Kellett nekem a négycent... És csak csókolózunk, csókolózunk, csókolózunk. Sötét a lépcsőház, túl világos a lift. „Az a rohadt kulcs!” – mondja, de egy percre sem enged el. „Itt lakom, ez az asztal” Szia, asztal – gondolom magamban, minthogy máris rajta fekszem.
 
Hmm…fázom. Valami nyom. A szoknyám. A szoknyám?? Basszus, rajtam csak a szoknyám van. Méghozzá a nyakamban. Hol va… te jóóó Isten. Itt szuszog mellettem, az asztal helyett már az ágyban. „Szeretem a pálinkát” – mondja, miközben az egyik szemét nyitja csak ki. Hát még én. Szerelmes vagyok. 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr82329462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása