rövidazélet

Az „ó”, az új, meg az extra

2010. november 07. 22:15 - rcsdaniella

 A Kálvin tér környékén sörözőből, étteremből nincs hiány. Ezúttal három teljesen különböző helyet választottunk: a Ráday utcai Vörös Postakocsit (aminek már a neve is kemény), az Egyetem téri legendás – és felújított – Véndiákot és egyik kedvenc helyemet (elfogult eszkimolany, fúj-fúj) a Triplát (korábbi Extrát.) Lássuk, mire jutottunk!

Az értékelési szempontjainkról itt olvashatsz. 

 

Vörös Postakocsi – a megfejthetetlen

Na, ez az a hely, amit sehogy sem tudok hová tenni. Kicsit konzervatív is akar lenni, magyaros is, meg trendi is (mégis csak a Rádayban van), teszi mindezt kókadt pálmafával a teraszon, Sió napernyővel (mínusz százezer pont), karácsonyfa dísszel (!?!?), a vendégek fele meccset néz, a másik fele meg az erre elhaladó buszokat. Merthogy, abból nincs hiány. A pincér kijön – egyáltalán nem tetszik neki, hogy zárás előtt egy órával még ennénk – műmosollyal kérdezi az italokat. Az itallapon szereplő „Ó-pálinka” felkelti az érdeklődésünket, de emberünk hamar le is lombozza azt. „Mitől Ó?”- kérdezem. „Szerintem kitaláltak neki egy nevet 30 évvel ezelőtt”- hangzik a nyerő válasz. De ez nem elég. Hozzáteszi: „van benne valami misztikum” – és elsüti ezt a döbbenetesen szar poént: „…az, hogy óóóó...” Hmm. Vicces. Ezzel a lendülettel ügyes csálinger módjára el is tereli a szót, és a hortobágyi húsos palacsintáról beszél. Zwack Nemes, Zsindelyes, Szicsek, Tokaji és „egyéb szeszesital” a választék. Az Ó-pálinka, amit rendelünk, átlátszó, pedig minimum a színétől várnánk valamit. Kedvenc pincérünk ismét megjelenik, fanyar mosollyal (természetesen őszinte) az arcán szinte látszik, ahogyan magában konstatálja, „ezek a barmok úgy tűnik, ma már nem hagynak békén a pálinkás kérdésekkel.” Egyszer csak bedobja, hogy „a hortobágyihoz az ágyas pálinkák illenek.” Nocsak. Azt persze már nem tudja megmondani, miért. A másik arra járó pincért is elkapjuk, szerinte „az Ó-pálinka csak elnevezés, de ha legközelebb jön a képviselő, megkérdezzük.” Azt hiszem, ezzel a mondattal kívül is találjuk magunkat a Postakocsi ajtaján (és kedvenc vendégeinek listájáról is).  

 

Az értékelés
Választék: 4
Kiszolgálás: 3
Szakmai hozzáértés: 2
Környezet: 2,5
 

 

Véndiák – amikor egy legenda újraéled

Az igazi kulthely. Persze, korábban füstös volt, olcsó, meg inkább alteros, aztán egyik napról a másikra óriási felújításon ment keresztül, ezzel együtt megnőttek az árai és változott a minőség is. 2centet kérni nem tudsz, mert csak 4cent van. Csinos pincérlány jön, látszik, hogy nem ő lesz a mi emberünk, de azért kérdezünk. Ördögi pálinka: mit kell tudni róla, ki főzi? „Most megfogtatok, fogalmam sincs. (bemegy, megnézni az üveget, kijön) A Raiker az mond valamit?” (félszeg mosoly) Hmm. Lapozzunk. Zwack, Kosher, Grappa, mint étvágygerjesztők. 770-ért mindenféle szart (feltűnt, hogy a bejegyzésen belül már másodszor használom a kifejezést) lehet inni, már, ha valaki égetett szeszre vágyik. (Szegény diákok, hol van már az az idő, mikor ennyiből simán be is rúgtak itt?) Szinte minden mézes, ami pálinka, úgy tűnik, ez van a fókuszban. 14 fajta szeszes ital után jön a pálinka. Az Ördögiből komplett válogatás megtalálható, emellett a Panyolai fekete ribizli és az irsai szőlő árválkodik, szolid áron: 1760-ért. A szart (3.) is drágán adják, a „minőségit” meg, mintha Don Perignont kérnél. A pohár nem hűtött és a pálinka sem, a kedves pincérlány egyből rávágja: „hát, a pálinkát így kell inni!” Már majdnem örülünk, mikor elnyomja a poént: „a pálinkás hölgyek! Muhaha-hahaha.” Úgy látszik, ma mindenki vicces kedvében van.

 

Az értékelés
Választék: 3,5
Kiszolgálás: 4
Szakmai hozzáértés: 2
Környezet: 5
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Tripla – (az ex- Extra)

Aki már járt Párizsban vagy Berlinben, az nem lepődik meg a Triplában. Pici, füstös és hangulatos kis művész – underground - trendhely. Sokan vannak, ezért megállunk a pultnál. Nem csak azért nem tudnánk beljebb menni, mert nem látunk semmit a füsttől, hanem, mert akkora a tömeg, hogy esélyünk sem lenne. (tömeg itt értsd: 15 ember) Van Fütyülős és Kosher, de Rézangyal és Nagygombosi is. A pultos fiú azonnal mondja, hogy a poharat nem szabad hűteni, ennek ellenére a pálinkát a hűtőből veszi ki. Öreghiba. Bármennyire is imádom ezt a helyet, pálinkázáshoz kevésbé ajánlott, mert a füsttől egyszerűen nem lehet megmaradni. Így egy kör után tovább is állunk.

 

Az értékelés
Választék: 4
Kiszolgálás: 4
Szakmai hozzáértés: 3
Környezet: 3
 

  


3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr502432336

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tripla Café 2010.12.21. 09:12:14

Helyszín: 1053 Bp., Királyi Pál u. 6. Látogatás: 2008. március 12. 18:55-20:05  Bezárt, megszűnt!  > 3 szinten szinte mindenhol kép, regényként mesélnek a tűz ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.joshua 2010.11.08. 14:16:57

A Tripla – (az ex- Extra) már igen rég óta Moloko.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2010.11.09. 00:35:21

Szerintem az,hogy a minőségi italfogyasztás áthelyeződött az otthonokba annak nem csak gazdasági okai vannak hanem a tartalmas,érdekes,fogyasztásra ösztönző,felkészült,informativ tájékoztatás hiánya is.Őszintén szólva ha elindulok az éjszakába és pálinkát akarok inni már az interneten megtalálom azokat a forrásokat akik megfelelő módon bemutatják számomra az italt és kedvet hoznak hogy majd mit akarjak megkóstolni.Ezzel szemben a bárokban belefutok a "szarba":) és gyenge színvonalú kiszolgálásba,legközelebb megveszem egy szakboltba ami érdekel és otthon,baráti közegben élvezettel elfogyasztom.Ez jó nekem,a pálinkafőzdének de kevésbé jó a vendéglátásnak és az idegenforgalomnak.Előbbi egyéni,utóbbi közösségi érdek.
Szerintem nem lenne olyan nehéz egálba hozni a dolgot...
bár nem ismerem a pálinka belső viszonyait,igényét és törekvéseit a kérdésben..

indust · http://indust.hu 2010.11.09. 15:19:25

Nahát, akkor itt most arra jutottunk, hogy három szék közül inkább az ágy.
süti beállítások módosítása