rövidazélet

Pálinkát ilyen helyeken kell fogyasztani!

2011. február 17. 20:53 - rcsdaniella

 Két szuperjó étteremben jártunk nemrég, mert kíváncsiak voltunk rá, pálinka téren is olyan jók-e, amilyen a konyhájuk. Az Alessio és a Rózsadomb étterem mindenképp megérdemli, hogy egyszer kipróbálja, aki még nem járt ott.
 
Az értékelési szempontjainkról itt olvashatsz. 

 

Alessio - Olasz étteremben is magyar pálinkát!

Budán, a Pasaréti úton található ez a hangulatos kis olasz étterem, ahová gyakran járunk. Nem csak azért, mert közel van, hanem azért is, mert nagyon jó a konyhája, szuper kajákat készítenek, lelkesek és kedvesek a felszolgálók, egyszóval, minden együtt van ahhoz, hogy az ember jól érezze itt magát. Ami a pálinkát illeti, maga, a tulajdonos lepett meg minket ezzel-azzal – nem tudva, hogy ádáz módón próbára tesszük. De így csak még inkább értékelhető a lelkesedése. Pelle és Gyulai pálinkát tartanak, a tulaj szerint ezek nem többek 40-nél, mert „50 fokosat még nem is láttam kereskedelmi forgalomban.” Pedig van. Demindegy. Annyira lelkes, hogy azonnal ajánl is, sőt, velünk együtt iszik. A Pelle László féle italok pedig aratnak. Az íz tökéletes, a pohár szép és olyan, amilyennek lennie kell, a hőfok is, a hely télikertjénél pedig kevésbé lehetne tökéletesebb helyszínt találni egy kellemes esti pálinkázáshoz. Elfogult vagyok? Valóban. Ez a hely ötös. A kétféle pálinkafőzde választéka elsőre kevésnek tűnik, de az elszántság – hogy a tulaj az italforgalmazókkal szembeszállva ragaszkodik a jó pálinkához – értékelendő.
 

Az értékelés
Választék: 4
Kiszolgálás: 5
Szakmai hozzáértés: 4
Környezet: 5
 


Rózsadomb étterem – megérte újítani

A megújult étterem meglepően jó lett. Ez is remek konyhával büszkélkedhet, ami pedig a környezetet illeti, egy nagyon hangulatos és füstmentes (!) helyről beszélhetünk. (Utóbbi ritkaságszámba megy sajnos, pedig, ha nem egy talponállóban elfogyasztott felesre vágyunk, stampedlis pohárba töltve, cigifüsttel együtt lenyelve, akkor ez fontos szempont.) Szóval, a felszolgáló kedves és segítőkész – Gusto és Rézangyal van – tudja, mitől mézes a mézes, mitől „ágyas” az „ágyas”, és főleg, ismeri az italokat, amiket árul. Február végétől egyébként pálinkavacsorával is várják a vendégeket, sajnos erről mi lemaradtunk, de feltétlenül pótolni fogjuk. 

Az értékelés
Választék: 3
Kiszolgálás: 4
Szakmai hozzáértés: 5
Környezet: 5
 


4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr272669029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sbarrett 2011.02.18. 12:19:22

Pálinkát ilyen helyeken kell fogyasztani: disznóölés, lakodalom, temetés, etc :)

indust · http://indust.hu 2011.02.21. 15:35:17

egyszerű, böllérkés a zsebbe