Pálinka kultúra. Szó szerint. Merthogy a jóféle hazai visszaköszön, színházban, filmekben, irodalomban. És még mondják, hogy az ivás öl és nyomorba dönt… Íme, néhány ötlet unatkozó, kultúrára vágyó embertársaimnak.

A pálinkával az is találkozik, aki még életében nem kóstolta – bár nem hiszem, hogy volna ilyen felnőtt magyar ember. De ha mégis, akkor sem tudná elkerülni, mert a pálinka tényleg mindenhol jelen van.
Például a színházban:
A jó pálinka itassa magát című darabot először a Budaörsi Játékszínben és Szombathelyen játszották, idén pedig Pécsett láthatja a nagyérdemű. (Pécs amúgy is jó hely, és most már indok is van leugrani.) Az összefűzött jelenetekből álló darab mindarról szól, ami a civil életben is megtörténhet velünk. És naná, hogy minden fontos helyzetben előkerül a pálinka. A rendező, Koleszár Bazil Péter korábban a Merlinben, aztán évekig a Nemzetiben játszott. Érdemes megnézni az előadást.

Magyar film jóformán nem is készül anélkül, hogy bele ne szőnék valahogy a pálinkát. De most nem ezeket szeretném felsorolni, inkább javasolok egy dokumentum-filmet, amelyben egy részeg fickó látogat el Észak-Bácskára, hogy megtudja, hogyan készül a pálinka. Ebben nehezíti egy kicsit, hogy úgy leissza magát, hogy másnap szinte semmire nem emlékszik. Aztán szép lassan átáll a kulturált fogyasztásra, és megtanulja tisztelni a pálinkát. Szép, ugye? A filmben igazi, hamisítatlan bácskai emberek szólalnak meg, és osztják meg a pálinkakészítés legjelentéktelenebbnek tűnő titkait, amikről később kiderül, hogy mégiscsak fontosak. Már csak ezért is érdemes látni a Pálinkafilmet, Szász Csongor alkotását.

Aztán, aki még ezek után is unatkozna, olvassa el Bozsik Péter „A pálinka dicsérete” című könyvét. (Érdekességként megjegyzem, hogy az író ugyanúgy Csantavér szülötte, mint Szász Csongor. Lehet valami azon a településen, ha mindenkit megihlet a pálinkájuk.)
A könyv a téma eddigi legbővebb irodalmi lenyomata, már csak emiatt is érdemes beleolvasni. Meg például az ilyen stílusa miatt:
„Apám sem szereti a szilvaesszencia jellegzetes “bűzét”, ezért főtt birset kever a cefréhez. (Lehet, csak anyám miatt készíti így.) Ezen sokat vitázunk, mert szerintem nyersen kéne beledarálni, de ő az iparos. Én elkényeztetett városi lettem, nem értek hozzá – ilyeneket mond. Ám a fater csinálja a világ legjobb szilvóriumát, aki nem hiszi, járjon utána!”