rövidazélet

De Nirot nem, Katikát annál inkább sajnálom - pálinkafesztivál a várban

2010. október 12. 22:56 - rcsdaniella

Hát, megvolt az idei második pálinkafesztivál is. Ettünk, ittunk, jót mulattunk, találkoztunk sok kedves ismerőssel (De Niroval nem,pedig állítólag itt volt ő is), és begyűjtöttem egy – számomra – nagyon szomorú hírt is: Békésiék édes Katikája másfelé veszi az irányt. Utoljára koccintottunk hát az isteni bio málnával, aztán stílusosan (értsd: gyulai módra) elköszöntünk tőle: „boldogulj az életben!

Bevallom őszintén, nekem a Városháza park a favorit, de persze, nem sértődtem meg, amiért a várban kell töltenem a hétvégét a kedvenc italaim és megannyi ismerős társaságában.
Pálinka blogot írni egyébként azért is jó, mert az ember viszonylag könnyedén be tud jutni olyan helyekre, mint például egy pálinka fesztivál – anélkül, hogy végig kellene állnia a sort. Muhaha. Márpedig sor, az volt, elég rendes, méghozzá. Utóbb megtudtam, hogy a 4 nap alatt kb. 27 ezren voltak fent a várban. Akárhogy is nézem, az nem kevés.
A húsz pálinkás stand kiállítóinak nagy részét ismerem, ezért nem nagyon ért meglepetés: 895 Hunnium, Bestillo, Matheus, Panyolai, Rézangyal, Gyulai, Villányi, Árpád és Vadász, Békési, Brill, hogy csak néhányat említsek.     

És hát, a kedvenceim… némely, hűséges kommentelőm most biztosan utálkozni fog, de (itt jön a blogírás másik előnye, vagyis, hogy azt írok, amit csak akarok) idekívánkozik, hogy újfent találkoztam Márton Jánossal, akit egyre jobban kedvelek. (Rém kedves lenne, ha a következő találkozónkkor meg is ismerne…)

A fehér hajú télapóra emlékeztető Mártont persze megint jókedvében találom, megjegyzem neki, hogy most már jó lenne, ha felismerne, erre leüti a sapkát a fejemről egy „akkor vedd le ezt a szart” kíséretében. Egyszerűen imádnivaló. Nála jobban csak a málnáját kedvelem.
Ha már málna, akkor pedig riválisa akad: már megyek is Békési Zoli bácsi pultjához. Kedves ismerősben itt sincs hiány: Szabados Katalin (nekünk Katika marad) már messziről integet. Néhány pálinka után elmeséli, hogy ez az utolsó pálinkafesztiválja, mert mással kezd foglalkozni. Ezúton is elköszönök, drága, kedves Kati, sok sikert neked!


A pálinka fesztivál annyira menő, hogy állítólag még Robert De Niro is kilátogatott rá Andy Vajnával együtt. Na, velük épp nem sikerült találkoznom, pedig biztosan örültek volna, ha szerepelhetnek a blogon. Erről lecsúsztatok, srácok.

Persze ezúttal is megismertem új embereket, köztük például azt a kedves fiút, aki mindenféle berendezést árult, és valamilyen oknál fogva azt gondolta, azért fotózom, hogy otthon nézegessem a képet. Édes.

Végezetül jöjjenek az elmaradhatatlan képek – pálinkafesztivál, ahogy én láttam:

 


 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr442366893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prem-blogger 2010.10.14. 21:44:01

Elég cikket írni a pálinkáról, hogy még fizessenek is azért, hogy ne kelljen sorba állni.

Tényleg jó volt ez a fesztivál, összehasonlítási alapom nincs mindeddig, de teljesen laikus szemmel azt kell mondanom, hogy az esemény színvonalára rossz szavam nem lehet és a kiállítók is végletekig kedvesek voltak. Egy szó mint száz, nagyon jó élmény volt, még így is hogy nem vagyok szakértő.
süti beállítások módosítása