„Hoznék két hordó törkölyt. Vegyeset.”-veti oda a közel száz évesnek kinéző bácsika Öcsinek, akinek szeszipari munkássága szintén évtizedes hagyományokkal bír. Öcsi ma főzőmester a lovasberényi faluszélen álldogáló pálinkafőzdében, ahol két üst várja a kereskedelmi és bérfőzetési céllal  kierjedt cefréket.

Éles és hoszonvalhányfőzdét látott szemünkkel azonnal észrevesszük a turpiszságot: a „közepes” állapotban lévő főzdeépületben két darab tornyon, azaz nem hagyományos kisüstön főznek.

A Cár Pálinka Kft. tulajdonosa – Öcsi főnöke – világosítja fel az egyenként 300, illetve 500 literes üstöket centiméterektől fürkésző csapatunkat: „Jobban jön ezen az illat”.

Aha. Meg sem állunk a „késztermék raktárig”, ahol sörfőzdéből kiszuperált ászkoló tartályokban tartják az üstök illatos szülöttjeit. Na nézzük. Kezdjük az alapokkal: meggy, barack és körte. Tisztességes iparos munka mindhárom.

Oldódik a hangulat, 200 literes fehér műanyag hordókra támaszkodunk. Ezek tartalmát ajánlja figyelmünkbe Öcsi, akire néhány sztorival később, mint a kilencvenes évek legnagyobb magyar szeszmágusára tekintünk fel, igen komoly alázattal. A történetek papírra vetésétől szerzői (és egyéb) jogi aggályaim miatt most eltekintenék.

A fehér hordókban tehát irsai szőlő és feketeszeder párlat lapul, de valahonnan előkerül pár deci bodza is. Illatosak, szépek, főleg az utóbbi kettő. A bodzából sajnos már nincs eladható tétel, csak a jövő évi termésre apellálhatunk.

Vissza a főzőhelyiségbe, ahol sokat látott kecskelábú asztalhoz ültetnek barátaink. Érlelt barack és vilmoskörte érkezik, majd a szomszédos pinceágból Öcsi büszkesége, a narancshéjon ágyazott füge. „Wow” - mondaná erre azonnal a kulturangol. Mi először kóstolunk, csak ezt követően csúszik ki belőlünk a rövid, lényegretörő szakmai összegzés: „Wow”. Pont úgy, mint egy egzotikus, de már sokat megtapasztalt,  napfényes, de nem forró egyiptomi utazás után: „wow, de jó végre itthon”.

Adj még egy vilmost, Öcsi.