rövidazélet

Szeretik-a-tik a meggyet…! - PálinkaPiknik a város közepén

2010. május 03. 16:32 - eszkimolany_

Nincs annál menőbb péntek esti program, mint néhány kedves ismerőssel (és ismeretlennel), jobb és rosszabb házi páleszt kóstolni, miközben zenészek húzzák a nótát. Az első PálinkaPiknik szuper jól sikerült. Annyira jófejek vagytok! Mindenki, aki eljött!  

Először is, ezúton szeretném megköszönni egy korábbi sajtóesemény szervezőinek, hogy megajándékoztak a Gönczi barack házi pálinkával (többek szerint soha nem látott házat), amivel óriási sikert arattam. (remélem, elnézik nekem, hogy a meggy felirat jobban tetszett, ezért inkább abban grasszáltam egész este.)

Másodszor, a PálinkaPiknik egy újabb bizonyíték arra, hogy 50 fok elég hozzá, hogy összehozza az embereket: sok olyan arccal találkoztam, akiket korábban nem ismertem, és volt szerencsém olyan italokhoz is, amikről eddig hírből se... (és valószínűleg ezután sem sűrűn.)

Este hét körül megtelt a Városháza park pálinkázókkal

Nem tudom például, mi vesz rá valakit arra, hogy kolbászt (!), fokhagymát, meggyet és chilit tegyen a pálinkába. Márpedig ebben mindez együtt volt:

Ultrabrutális kolbászos pálinka

Kíváncsi lennék rá, a hozzáértők erről az ízhatásról mit mesélnének... én nagyjából úgy írnám le, hogy olyan, mint amikor az ember egy fokhagymás, viszont édes (!) italt iszik egy szál kolbászra, aztán az egészet visszaböfögi. Kedves. (hozzátenném: NEM mintha mindezt próbáltam volna valaha.)

Aztán kiderült az is, hogy a lacházi Rudibácsi – féle „vanazhatvanis” pálinkát szinte mindenki ismeri. Aki meg bírja inni, az egész megkedveli. Márcsak a sikerélmény miatt is.

Rudi bácsi almapálesze tuti befutó

A piknik hangulata isteni volt, azt gondolom, elég menő a Városháza Parkban kifőzdék és padok nélkül gerillamódra huligánkodni HP-val a pohárban. Előkerültek a kislaposok, a csapat egyik feléből pedig egy idő után alakult is egy kisebbfajta száztagúcigányzenekar.

…a másik fele meg csoportképeken örökítette meg magát. (Ez utóbbit nem nagyon értettem, de úgy véltem, ők maguk sincsenek olyan állapotban, hogy értelme lenne firtatni a dolgot.)

A következő pikniken szilvával indulok. Egyrészt, mert a kedvencem, másrészt, meg’ mert ezúttal barack-túltengés volt. Remélem, a PP hagyományt teremt.  

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr871971524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atlbilbaoo 2010.05.03. 20:36:25

Basszus, és én erről miért nem tudtam?
Lett volna jófajta 63-as birsem, felnőtteknek! Na sebaj, majd jövőre!
Az ötlet remek, a kivitelezés jó! A beharangozót utólag olvastam. Kíváncsi lennék, hogy abban fitymáló kommentelő Vérfarkas elment-e? ivott-e?
Mert igenis lehet, házilag is jó pálinkát főzni, jó alapanyagból (miért feltételezi valaki, hogy szarból főzik? ) és jó készülékkel, gondos cefrézéssel.
Amatőr! Na mindegy! Igya a drága bolti szar 40 fokosát!
A pálinka legyen Veletek!

rcsdaniella · http://hellomama.blog.hu 2010.05.03. 21:28:51

@atlbilbaoo: hohó!!én sajnálom,h lemaradtam a 63-as birsről!nagyon jó volt ám, sajnálom, h nem tudtál eljönni, de majd legközelebb ;)
engem is érdekel Vérfarkas jelen(vagy nem jelen)léte...

svenlöffler 2010.05.03. 22:55:18

Ékes bizonyítéka volt ez az este annak, hogy szponzorok, mivanmivanmivan securityk nélkül is lehet a maga egyszerű romlatlanságában zseniális hangulatú közösségi élményhez jutni.
csak gratulálni tudok az ötletgazdának!!!
megjegyzés: a lenti csoportkép apropója a kép közepén tornyosuló - egyébként szilvával nyomuló- fiatalember születésnapja volt:-))

rcsdaniella · http://hellomama.blog.hu 2010.05.04. 12:38:55

@svenlöffler: akkor Isten éltesse őt nagyon sokáig!!!...vagy,ahogy Gyulán mondanák: boldoguljon az életben ;)

bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2010.05.04. 16:44:27

legközelebb hirdessétek meg jobban. szívesen elmentem volna én is, a haverok is. :)

málinkapálinka 2010.05.04. 17:16:09

szuper joo volt...grat a szervezőknek...várom a folytatást!

Másik arc 2010.05.04. 22:58:10

Hali!
Véletlenül estem ide.
Ez a pálinkás buli nekem való lett volna,ha előbb tudok róla.Neveztem volna pár "okossággal".
Hol keressem a következő buliról az infót majd?
Üdv!

rcsdaniella · http://hellomama.blog.hu 2010.05.05. 12:35:14

@Másik arc: itt a blogon biztosan, esetleg facebookon is :) idejében szólunk majd, h minél többen legyünk :)
süti beállítások módosítása