Bolond világ ez, ami most a pálinkát körül veszi. Ja. Csoda ha néha köd lepi el a szemem és álmodozom. Mit vinnék magammal egy lakatlan szigetre? Mit vinnék? Pálinkát, persze. Mire cserélném le a csajom? Naná, hogy pálinkára. Ja, mit adnék ajándékba annak, aki győztesnek hirdetett ki mindannyiunkat a 90 éves szabadságharc után? Pálinkát. Oké, tudom, két zöld pirula, egy piros, meg egy kék. Bevettem, és akkor? Jól vagyok, na! Bolond világ ez, szabadságharcostól, nemzeti tanácsostól, klikkesedésestől, fesztiválostól, haragszomrádostól. Pedig...
Mert azért tiszta pillanataimban arra gondolok, mire ez a nagy ellenségeskedés? Meg arra, nem fölösleges az a kérdés, hogy a negyven a jobb vagy az ötven? Vagy esetleg ez: a kétszakaszos vagy az oszlopos berendezés?Aztán arra is, mire föl a fölvetés: az ágyas vagy a mézes?A bolond – hoppá! – is látja,a pálinka a lényeg, a fogyasztó, egyébként is külön nem megy, akkor meg együtt miért nem? Gyógyszer nélkül is azt mondom, illenek ide a nagy szavak. Mármint a pálinkához. Hiszen ezelőtt 10 évvel béke, nyugalom volt, igaz pálinka nem nagyon. Aztán hirtelen lett, mert jöttek azok, akiknek fontos volt az ital, a több százéves hagyomány, a nemzeti ital fogalma.
Ezért is fontos ma a kérdés: kinek köszönhetjük, hogy ma a pálinka az ami? Hát elsősorban Szilágyi Lászlónak, aki már 2000 előtt azért küzdött, hogy legyenek eredetvédett pálinkák. Most van nyolc. Aztán Vértes Tibornak. És itt álljunk meg egy pillanatra. Róla sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem érti a pálinka lényegét. Mitöbb: mindent tud a gyümölcsről, nem véletlenül adott vagy tíz évig gyümölcstermesztési tanácsokat az osztrák szakembereknek. Aztán 2002-ben üzembe állították a főzdét a Sreiner tanyán és olyan pálinkafőzdét építettek fel Agárdon, ami már - az akkor még csak álmodni mert - jövőnek készült. Vértes már akkor tudta, hogy az a termék nem lehet sikeres, amit egy termelő állít elő, ezért kezébe vette a pálinka ügyét, maga köré gyűjtötte a szakma jeleseit, szemináriumot rendezett a pálinkáról, külföldre vitte a főzőmestereket, beszélt a modern technológiáról, meg minden. Megteremtette az Agárdi márkát - az egyik legismertebb pálinka brand ma Magyarországon. Továbbépítette a főzdét, mert ő már az első kapavágásnál tudta, hogy a világ legkiválóbb gyümölcspárlatához nem illik a sufni. Oda nem lehet vendégeket vinni. Olyan az Agárdi főzde látogatóközpontja, hogy még! Azóta persze mások is követték az úton. Naná!
Vértes Tibor etalon lett. Elvitte a magyarokat az osztrák Destillatára is, megtanította a főzőmestereket tisztelni az pálinkát, ma már saját pálinkafesztiváljuk van Agárdon, évi több mint százezer palack a termelés. Ugyan sokan a szemére vetik, hogy isteníti az erősítőfeltétes technológiát, sokan ezért labancnak tartják, meg hogy a 40 fokos, illatos párlatok bűvkörében él. És akkor? Vértes vitathatatlanul a pálinka szakma legkiválóbbja, és az az ember, aki nélkül ma nem lenne a pálinka az ami. Ezt elvitatni nem lehet. (Legfeljebb vitatkozni rajta. De nincs értelme.) Az adódó szakmai ellentéteket meg meg kell beszélni és kész!
A többiekről, akik sokat tettek a pálinkáért most már nem lesz szó, mert úgy döntöttem, a pálinka szakma legkiválóbbjával akarok elbeszélgetni. Hát nem lett belőle semmi. Vértes Tibor elzárkózott az interjútól.
Bolond világ ez, mondom. Vagy ez a normális? Most akkor én vagyok bolond vagy a világ? Néha a boldog zavarosság után tisztán látom a dolgokat és akkor csak azt tudom kérdezni: miért nem nyilatkozik hát Vértes Tibor a rövidazéletnek? Ti tudjátok? Nosza, akkor írjátok meg! De tényleg. Józan ésszel.
