rövidazélet

Erre másnap is jó lesz emlékezni(?)!

2011. május 02. 18:04 - rcsdaniella

Az a jó hírem van, hogy csütörtökön kezdődik a Budapesti Pálinkafesztivál. Ez már önmagában lehetne bejegyzés, de tudom fokozni. Mi persze ott leszünk a Várban (mi értsd.: a kis pálinkakedvelő brigádom) és remélem, ti is, méghozzá minél többen! Új játékot találtam ki a fesztivál idejére, szóval, nosza! (ez milyen jó kis szó, elkezdem használni)

Hogy mennyire jó dolog pálinkás pohárral (igazival!) a kezedben sétálgatni, csupa jófej emberrel beszélgetni, közben tréfás képeket készíteni (ami másnap megnézve akár kínos is lehet, de az élmény egy életre szól, az tuti) azt csak az tudja, aki már próbálta. Mivel mi már elég sokszor próbáltuk – és ez alól a mostani feszt sem lesz kivétel – azt találtam ki, hogy spontán módon versenyt hirdetek.
Nagyon jó lenne, ha most Ti készítenétek fotókat (vicces, vagy nem vicces, ebben tudok engedni), méghozzá a kedvenc főzdétek pultjánál. Ha már eleget ittatok, és megbátorodtatok, hajrá, közös képet a kedvenc főzde főzőmesterével, tulajával, vagy bármilyen más módon rólatok úgy, hogy az általatok választott pálinka is szerepeljen rajta valahogy. A fesztiválon több mint huszonöt kiállító, pálinkafőzde és kereskedő lesz, úgyhogy szerintem nem lesz probléma egyet találni, amelyikért Dunának mennétek. Meglepinek hagyok a pultoknál rövidazélet blog matricát – elég menő, úgyhogy kérjetek belőle – aki fotót készít, kap!
Miután megjött a kedv (sacc/kb. 3. pálinka után), gép a kézbe, fotó, elküld a blog címére (rovidazeletblog@gmail.com), én meg jól kiválogatom és felteszem a legjobbakat ide és a facebook oldalra. Stimmt? Aki megmondja, kié ez a mondat, grátisz ajándékot kap :) Nem ám, csak vicceltem, hogy borzoljam a kedélyeket… napá!

 

Ez NEM a harmadik pálinka után készült és nem egy főzdénél, hanem kettő között... de mutatónak megfelel - ...csak, hogy értsétek, mire gondoltam

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr932872193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása