Aki nem tudja, mihez kezdjen magával a hétvégén, annak segítek: idén is lesz Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál a Bolyhos Pálinkafőzde jóvoltából május 21-én, szombaton. Napfény lesz és meleg is, úgyhogy menjetek oda!
Hatodik alkalommal rendezik meg Bolyhosék a fesztivált, amelyre a főzde tulajdonosa nagyon büszke:
- Az első három a főzdénél volt, az utóbbiak pedig már itt, az újszilvási Vásártéren – mondja Bolyhos Zoltán. – Az volt a célunk a rendezvény megszervezésével, hogy a pálinkán és a főzdén túl a települést is népszerűsítsük. Szerencsére most már több ezer embert vonz a fesztivál. Most még egynapos, de igény szerint a jövőben akár többnaposra is bővítjük majd. A programok ezúttal is nagyon színesek lesznek. Egy külön sátorban lesz a Kiváló Magyar Élelmiszerek kiállítása és vására, mert hogy nekünk is 14 pálinkafajtánk viseli ezt a címet. Emellett ide látogat Fazekas Sándor miniszter is, aki 13 órakor nézi majd meg a főzdénket. Sok kulturális programmal, törkölyzsák-toló versennyel, ökörsütéssel, játszóházzal, környezetvédelmi programokkal, neves fellépőkkel várjuk a látogatókat. Idén is készülünk: a Guiness rekordra készített 54 literes üvegünkben ezúttal szilvapálinka lesz, azt lehet majd ingyen kóstolni. Négy másik főzde kiállítóként lesz vendég: a Zsindelyes, a Békési, a Madarasi és a Miskolci Likőrgyár is eljön.
Apa és fia: idősebb és fiatalabb Bolyhos Zoltán is érti a pálinkafőzést
A programokról csak annyit, hogy reggel 8-kor főzőversennyel kezdődik a nap, este pedig EDDA és Zanzibár koncerttel zárul. Napközben egy csomó más is lesz, a Bolyhos főzde pedig délután 17 óráig nyitva lesz, úgyhogy aki még nem járt igazi pálinkafőzdében, az most bepótolhatja a mulasztást. A főzde és a fesztivál területe között kisvonat szállítja majd a vendégeket, úgyhogy azzal sem lesz probléma, hogy ki vezessen…