Úgy látom, szívatják a pálinkaversenyeken a nagyokat, ám jobb ez így: egymást. Legalábbis ezt olvasom ki a Hundeszt, de még inkább a Gyulai Pálinkaverseny idei érmes pálinkáinak böngészéséből. Gyulán pálinkával nem nyertek aranyat például Bolyhosék, Békésiék, a Zsindelyes is éppen hogy csak, ez pusztán azért furcsa, mert kizárt, hogy elfelejtettek jót főzni.
Rossznyelvek szerint egy zsűritag, akit az Agárdi Pálinkafőzde delegált, ágyas pálinkára nem is adott aranyérmes minősítést. (Tudni kell, javarészt a főzdék delegálják a zsűritagokat. Márpedig az agárdiak számára az ágyaspálinka nem partiképes, esküsznek a 40 fokos, oszlopos technológiára.) Különben is, Gyulán taroltak az oszlopos pálinkák, márpedig azok javarészére az átlagfogyasztó azt mondja, hogy kérem tisztelettel piszok intenzív az illata, de az íze már üres, a garatban meg közel sem olyan karakteres, mint a kétszakaszos pálinka, persze tisztelet a kivételnek. És talán van is ebben valami, mert ha mondjuk szombat este 9 óra körül odapillantott valaki a Gyulai Pálinkafesztivál borzasztó sörsátra alá szorított pálinkastandjaira, hát bizony éppen az említett háromnál jelentős tömeg verődött össze, és nyilván nem tejért álltak sorba a népek.
Nos, emiatt aztán most nem is az aranyérmes pálinkákra voltam kíváncsi, hanem a bronzérmesekre. Néhány szó – ha kicsit megkésve is - a minősítésről és a pontokról. Nálam 10 pont a maximum, a technológiai korrektség alapkövetelmény, arra nem jár pont. Az illat 3 pont, az íz 4 pont és az összhatás 3 pont. Ha elő- vagy utópárlatos a pálinka, illetve érezhetően durva erjesztési hiba történt azért kíméletlenül levonás jár. Előpárlat 1-3, utópárlat 1-3, durva erjesztési hiba 2 pont mínuszt érdemel. Szóval ha nincs technológiai problematika, akkor a 7 pontos pálinka már jónak tekinthető, a nyolcpontos remek, a 9 feletti pedig nálam kiváló, ellenben a 4 pont alatti ihatatlan.
Bolyhos ágyas cigánymeggy 50%
Illata kellemesen meggyes és kellően intenzív, az 50 fok szolídan a háttérben marad. Az íze gyümölcsös, nyilván ebben az ágy is benne van, a szájpadláson már-már lekváros, hosszú az utóíze, a száraz próba telt, krémesesen puncsos. 8 és fél pont. Beteszem a pálinkatrezoromba.
Kisrét Manufaktúra, Árpád Prémium vadbodza 40%
Intenzív illattal nyit, kicsit mentás, kicsit citrusos. Az íze sem marad el az illat mögött, szörpösen bodzás, kissé olajos, de jó értelemben, és ráadásul még muskotályos is, amit a száraz próbából is kiérezni. Szép pálinka. 8 pont. Ha lesz üresedés a trezorban, jöhet.
Gyulai Pálinkamanufaktúra, Gyulai tavasz 42%
Igazi vegyespálinka, már-már a klasszikusokat idézi ebben a kategóriában. A három összetevőből a feketeribizli dominál, mentás, feketeborsos, szép illat. Az íze is továbbviszi a ribizli vonalat, de ott a cseresznye és a meggy is. Husszú az utóíze, a száraz próba mentás, a meggytől kicsit csokoládés. Iható pálinka, Sőt. Harmonikus, kerek, szerethető. 9 pont. Kidobtam egy Panyolait a trezorból.