rövidazélet

Egymást szívatják a pálinkafőzdék

2010. április 20. 22:16 - Paul Inka_

Úgy látom, szívatják a pálinkaversenyeken a nagyokat, ám jobb ez így: egymást. Legalábbis ezt olvasom ki a Hundeszt, de még inkább a Gyulai Pálinkaverseny idei érmes pálinkáinak böngészéséből. Gyulán pálinkával nem nyertek aranyat például Bolyhosék, Békésiék, a Zsindelyes is éppen hogy csak, ez pusztán azért furcsa, mert kizárt, hogy elfelejtettek jót főzni.

Rossznyelvek szerint egy zsűritag, akit az Agárdi Pálinkafőzde delegált, ágyas pálinkára nem is adott aranyérmes minősítést. (Tudni kell, javarészt a főzdék delegálják a zsűritagokat. Márpedig az agárdiak számára az ágyaspálinka nem partiképes, esküsznek a 40 fokos, oszlopos technológiára.) Különben is, Gyulán taroltak az oszlopos pálinkák, márpedig azok javarészére az átlagfogyasztó azt mondja, hogy kérem tisztelettel piszok intenzív az illata, de az íze már üres, a garatban meg közel sem olyan karakteres, mint a kétszakaszos pálinka, persze tisztelet a kivételnek. És talán van is ebben valami, mert ha mondjuk szombat este 9 óra körül odapillantott valaki a Gyulai Pálinkafesztivál borzasztó sörsátra alá szorított pálinkastandjaira, hát bizony éppen az említett háromnál jelentős tömeg verődött össze, és nyilván nem tejért álltak sorba a népek.

Nos, emiatt aztán most nem is az aranyérmes pálinkákra voltam kíváncsi, hanem a bronzérmesekre. Néhány szó – ha kicsit megkésve is - a minősítésről és a pontokról. Nálam 10 pont a maximum, a technológiai korrektség alapkövetelmény, arra nem jár pont. Az illat 3 pont, az íz 4 pont és az összhatás 3 pont. Ha elő- vagy utópárlatos a pálinka, illetve érezhetően durva erjesztési hiba történt azért kíméletlenül levonás jár. Előpárlat 1-3, utópárlat 1-3, durva erjesztési hiba 2 pont mínuszt érdemel. Szóval ha nincs technológiai problematika, akkor a 7 pontos pálinka már jónak tekinthető, a nyolcpontos remek, a 9 feletti pedig nálam kiváló, ellenben a 4 pont alatti ihatatlan.

Bolyhos ágyas cigánymeggy 50%

Illata kellemesen meggyes és kellően intenzív, az 50 fok szolídan a háttérben marad. Az íze gyümölcsös, nyilván ebben az ágy is benne van, a szájpadláson már-már lekváros, hosszú az utóíze, a száraz próba telt, krémesesen puncsos. 8 és fél pont. Beteszem a pálinkatrezoromba.

Kisrét Manufaktúra, Árpád Prémium vadbodza 40%

Intenzív illattal nyit, kicsit mentás, kicsit citrusos. Az íze sem marad el az illat mögött, szörpösen bodzás, kissé olajos, de jó értelemben, és ráadásul még muskotályos is, amit a száraz próbából is kiérezni. Szép pálinka. 8 pont. Ha lesz üresedés a trezorban, jöhet.

Gyulai Pálinkamanufaktúra, Gyulai tavasz 42%

Igazi vegyespálinka, már-már a klasszikusokat idézi ebben a kategóriában. A három összetevőből a feketeribizli dominál, mentás, feketeborsos, szép illat. Az íze is továbbviszi a ribizli vonalat, de ott a cseresznye és a meggy is. Husszú az utóíze, a száraz próba mentás, a meggytől kicsit csokoládés. Iható pálinka, Sőt. Harmonikus, kerek, szerethető. 9 pont. Kidobtam egy Panyolait a trezorból.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr511938399

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pál1nk4 2010.04.24. 12:23:02

Berágtam. Ezért van ez a majdnem offtopik poszt. De lesz benne kockaság, ígérem. Naszóval... Van ugye a borkóstolás, ahol ha okosat akarsz mondani egy vörösbor ízlelésekor, elég végigcsinálni azt, hogy "teker-teker, szimm-szimm, szürcs-szürcs, uhh...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sompalinka · http://sompalinka.blog.hu/ 2010.04.21. 11:42:58

A minősítési pontszámok kapcsán egyetértek veled, tehát ha technológiai hiba van az már alapvetően, és elvben meghatározza a minősítés folyamatát, a végeredményt. Nyilván ami hiba, az hiba, azt úgy is kell értékelni. Azt gondolom, hogy a jelenleg alkalmazott pontozási rendszer nem jó, mert amennyiben egy párlatban pl. nyomokban ugyan, de elő-utópárlati alkotók vannak, az már alapvetően hibás párlat, tehát az elvben érmes nem lehetne! De... mivel sok olyan pálinka létezik, melyekben mégiscsak megtalálhatók nyomokban a minőségrontó alkotók, ezért alkalmazzák a "technológiai korrektség" minősítést, mellyel én nem értek egyet, hiszen akkor kimondjuk azt is, hogy ha kicsit előpárlatos a párlat, akkor még lehet aranyérmes, ha sok az előpárlat, akkor csak ezüstérmes! No, ez szakmaiatlan, ez szakmai szélhámosság, igénytelenség!
Az írásod egyéb részeivel kapcsolatban más az álláspontom, arról később fejtem ki a véleményemet.

sompalinka · http://sompalinka.blog.hu/ 2010.04.21. 12:59:49

A zsűri összetételével, tevékenységével kapcsolatosan eddig is, most is komoly aggályaim voltak, vannak. Mint ahogyan említetted létezik olyan hozzáállás, mely szerint ha valakinek nem tetszik egyik-másik termék, akkor az, adott esetben nem kaphat érmet. Én azt gondolom, hogy egy szakzsűriben csak olyan pártatlan tagok lehetnének, akiknek tudniuk kell, hogy minősítéskor az adott pálinkát önmagához kell mérni, az értékeit, hibáit kell keresni, majd ezt követően kell ítéletet mondani, a szakma szabályai szerint. No, ettől messze vagyunk, mert valakiknek ez az érdeke!
Más! A kisüsti kétlépéses, az oszlopos egylépéses technológiáról lehet beszélni, lehet értelmesen vitatkozni, de az biztos, hogy lepárlástechnikai értelemben az oszlopos eljárás ma a legkorszerűbb technika, és mellesleg a legminőségibb párlatot tudja produkálni, amennyiben jó kezekben van. Amennyiben jól választjuk meg a működési paramétereket, a nyert párlat nem lehet ízszegény, az kellő "hosszúságú" lesz, és hihetetlen harmonikus, komplex illat- ízképet mutat. Én azt gondolom, hogy ebben az évek óta tartó vitában, talán a főzési-fogyasztási kultúra körüli jelenségeket kellene értelmezni, a minőség iránti igényt fokozni. Ez nyilván egy rendkívül bonyolult kérdés, de választ igényelne.
A gyulai versenyt megelőzően alapvető kételyeim voltak a tradicionálisan gyenge szakmai színvonalú rendezés miatt. Most az eredményeket látva - és miután ismerem a versenyzők jelentős részét - valami elmozdult, valami nagyszerű történt! De... abban bizonytalan vagyok, hogy a "szakmai zsűri" tevékenysége javult volna fel jelentősen, sőt biztos vagyok, hogy NEM! Talán inkább egy évek óta tartó színvonalas főzdei, pálinka-szakmai munka "kényszerítette ki" az említett szép eredményeket, melyet ma már nem lehetett elhallgatni, nem lehetett háttérbe tolni, nem lehetett a gyengét felpontozni, a jót lepontozni a több éve kártékonyan működő, egyéni érdekeket szolgáló "zsűrinek". Épp ezért elismerés a Brillnek, a Bestillónak, a többieknek, mert győztek, és mert legyőzték a szakmaiatlanságot!

ramirez7788 2010.04.21. 23:21:29

Szerintem az ágyas pálinkának a likőrök között kellene indulnia.

sompalinka · http://sompalinka.blog.hu/ 2010.04.22. 07:45:14

@ramirez7788:
Miért is? Szerintem nincs baj ezzel! A pálinkatörvény pálinkaként kezeli, továbbá Magyarországon tradíciója van a gyümölcságyon, pálinkával kivonatolt ágyaspálinkának. Arról nem is beszélve, hogy likőrkategóriába azért nem kerülhet, mert a likőröknél - szabvány szerint -a cukortartalomnak el kell érnie a 100 gr./l.-t, míg az ágyaspálinkánál ez nem lehet.

gyik3 2010.04.22. 08:56:13

Zsindelyes Pálinkafőzde 1 champion, 4 arany és egy rakat ezüst és bronzérmet nyert. Ez "éppen hogy csak"?
Békési+ Bolyhos sok ezüst, kevés arany?
Az ezüstérem lehetett volna arany, de bronz is. Ilyen ez a pop szakma! Nem megsértődni kell, hanem azon dolgozni, hogy egyre szebb és jobb termékek legyenek a piacon. Mellesleg az agárdiak a legjobb bírák ma Magyarországon és ők legalább megmondják, ha valami rossz, de dicsérnek ha jó terméket találnak. Nem értem miért kell csesztetni őket állandóan, ahelyett, hogy örülnénk, hogy ők elkezdték a minőségi pálinkafőzést. Ja! Nem a kisüsti vagy a nem kisüsti technológiát kell preferálni, hanem a jó terméket. És milyen érdekes! A Szicsek hogyan tudott championt nyerni? Pedig tudtommal kisüsti technológiát alkalmaz. Biztos a bírák mellényúltak! :)))))

sompalinka · http://sompalinka.blog.hu/ 2010.04.23. 10:02:32

@gyik3:Az agárdiakhoz fűzött megjegyzéseddel egyetértek, némi kiegészítéssel. Ők, valóban szakmailag a legjobbak között vannak, de nem árt tudni, és ez is tény, hogy léteznek még mások is akiknek ebben az elit társaságban helyük van! Amiben kételyeim vannak, és ezt az eredeti írás is megemlíti, hogy bizony esetekben, érdekeiknek megfelelően, döntéseik nem mindig objektívek, ami a hétköznapi szakmai munkában nem is gond, de ha zsűritagként tevékenykednek, akkor illik a szakma szabályai szerint eljárni, és nem illik szakmaellenes magatartással az objektivitást mellőzni. Nem illik továbbá egy verseny szakmaiságát ily módon degradálni, azért sem, mert Agárdnak erre nincs szüksége!

gyik3 2010.04.23. 15:05:46

sompalinka! Egy verseny sohasem lehet objektív, hiszen emberek végzik és az érzékszervük sohasem fog egyezni, mindenkinek más az ingerküszöb, így a termékek bírálása mindig is szubjektív marad, hacsak fel nem találnak egy bírálógépet, ami egységesen dönt. Na mindegy! Én nem akarom Agárdot védeni, mert nem kértek fel rá, de azt azért nem hiszem, hogy minden egyes bírálóra rákényszerítették valamilyen furfanggal az akaratukat. Egy pálinkát több szűrőn keresztül bírálnak, azért nem ilyen nagy Agárd keze, hogy minden egyes bíráló asztalnál ott legyen. Mert ha igen ebben is elég jók akkor! :)))))))

sompalinka · http://sompalinka.blog.hu/ 2010.04.23. 17:26:31

@gyik3:
Valóban, ismét van néhány pont ahol egyetértek veled, de azért ha valakit bírálónak "képeztek ki", akkor azt kell feltételezni, hogy a szubjektumot képes ésszerű határok közé szorítani, majd a bírálandó italt képes önmagához mérten elemezni, minősíteni, a megfelelő szakmai kritériumok szerint. Igazad van, az illat-ízmolekulák érzékelése érzékszervi úton, tényleg kritikus, ezért vannak a tréningek, ezért van felelőssége annak, aki a zsűri kiválasztást végezte. Ez belátom, tényleg bonyolult, de csinálni kell, nem lehetetlen! A kommented utolsó felével nem kívánok vitatkozni, a befolyásról, a versenyek tisztaságáról egészen mást gondolok, viszont ettől még Agárd, több más főzdével egyetemben, kiváló szakmai műhely!

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.04.23. 19:00:24

szerintem meg még savanyú a szőlő... ősszel édesebb. bizony.

pop simon 2010.04.24. 10:24:10

Először is gratulálok Agárdnak... megint megmutatták, hogy ők a legjobbak és még mindenkinek van mit tanulni.
Sompalinka! én meg azzal nem értek egyet, amit te a verseny(ek)ről gondolsz. Szerintem ma az országban legjobban bíráló szakemberek vannak ott a zsűriben (lehet, hogy valaki egy picivel gyengébben bírál, de mint azt gyik3 említette több szűrőn megy át az egész bírálat, szóval azért elég nehéz nem reális eredményt kapni).
Hiba mindig becsúszhat... emberek ülnek ott. Egyébként meg el kell fogadni, hogy ma ennyi ember tud versenyszerűen pálinkát bírálni...(pedig a pálinkához egész Magyarország ért (elvileg))...
Esetleg bunda lenne az egész verseny?? Előre le van zsírozva a végeredmény??
Hát őszinte leszek én már jóval a verseny előtt gondoltam, hogy Agárd fog nyerni, de aki egy picit ismeri a termékeit az is ugyanezt gondolhatta. Gondoljunk a nagyobb főzdékre Bolyhos, Békési, Prekopp. Most lehet, hogy nem úgy jött ki nekik ez a verseny, ahogy szerették volna (mert nem nyertek aranyérmet), de attól függetlenül rengeteg érmet szereztek, ami azért szintén becsülendő dolog; csak valakik nem értik meg, hogy nem csak az arany az egyetlen szín (viszont kétségtelenül a legszebb). El kellene gondolkodni mindenkinek, hogy miért nem kaptak érmet a termékeikre és miután végre mindenki kizárta a bundázás lehetőségét, el kéne kezdeni a csúcsminőség felé indulni, mert csak ez jelenti a garanciát az aranyéremre...
Ágyas pálinka???
Az összes aranyérmes közül 10 százalék lett az ágyas pálinkák aránya, ami körülbelül tükrözi a valóságot...

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.04.24. 11:32:57

Alapvetőleg én az ágyas pálinkának külön kategóriát csinálnék versenyeztetésben. Ne akarjuk a tiszta pálinkával egy lapon vizsgálni, más jellegű.
süti beállítások módosítása