rövidazélet

Fásy Ádám For President! Gyulai Pálinkafeszt, ahogy én láttam

2010. április 23. 09:00 - eszkimolany_

Ahogy egy kedves ismerősöm leírta, nagyjából úgy képzeltem el a Gyulai Pálinkafesztivált, hogy egy óriási sátor alatt rengeteg pálinkastand, megannyi ember – akik inkább fantával és jégerrel nyomják, mintsem pálinkával -, számos árus és mulatós zenék. Azt gondoltam, a legkeményebbre is felkészültem. Tévedtem. Fásy Ádám rajongóként tértem haza.

Az utazást és a fesztivált megelőző élményeket most nem taglalnám, mert az, ami ODABENT várt, gyakorlatilag elfeledteti az előzményeket. Épp a közös koccintásra érkeztünk meg, - nem teljesen értettem a miértjét - de nem is ez a lényeg, persze. Boldog-boldogtalan koccint egymással a „Boldogulj az életben!” (lapáttal verném, aki ezt kitalálta) jelmondattal, az este folyamán alig PÁRSZÁZ ebből alakult poén jött szembe velem tökidegen részegek száját elhagyva…

Amíg nem engedtem az árnak és próbáltam teljesíteni a magam számára kijelölt küldetést (hogy majd egy jó kis posztot írjak), addig egy csomó tapasztalatot szereztem. Például, hogy az Etyeki Czimmeres bodza rosszabb, mint a legdurvább mosópor (utóbbit még nem kóstoltam, de kb. ilyen lehet), a szilvája sem lett favorit. Birkásék berkenyéje eggyel jobb, ezen felbuzdulva megfordult a számban a vadcseresznyéjük, a czigánymeggy és a kökény is, aminél már egy szakértőt is bevontam („kellemesen fanyar, jellegzetes gyümölcsíz, a szájban az erdei és vadgyümölcsökre jellemző íz”) Ennél a jellemzésnél azonnal elhittem neki, hogy ért a pálinkához, így hagytam, hogy elvonszoljon Bulyákihoz (őt már egy korábbi fesztről ismerem, meghívást is kaptunk a Nagykörűi cseresznye ünnepségre, jellemző, hogy épp az idén nem rendezik meg, mikor mennék)

Szegény Bulyáki teljesen kivolt, mert a zsűri a málnájára annyit sem mondott, hogy fapapucs. Egyébként is, minden kisebb pálinkafőzde kivolt, mondván, nem bírják felvenni a versenyt a nagyokkal és a szervezők amúgy is lehúzták őket pénzzel, vagymi. (11 év kellett, mire erre rájöttek.)

Hátha jobb kedvre derítem Bulyákit, azért leírom, hogy szerintem a málnája az egyik legfinomabb…

Valahogy kikerülve a borzalmas sörsátorból elindultam körbenézni. Nem nagyon tudtam eldönteni, ennyire sokat ittam-e, vagy valóban az van, amit látok. Még jó, hogy megörökítettem néhány dolgot, amit csak a gyulai pálinkafeszten kapni. Legalább már tudom, mitől különleges rendezvény ez.

Szőrmók patkány nyolcszázért

Izék, minden színben

 

Visszatérve a sátorba még elragadott a Gyulai stand, majd a Zsindelyes és a Bolyhos, a következő pillanatban meg már az első sorban buzdítom a helyieket a „Mesterhármas” strófájára (!?!).

Nem tudom, melyik lehetett az a pont, amikor beálltam Rajongónak, de a fotókat elnézve egész komolyan vettem a feladatot. Komplett gyűjteményt szereztem:

A csúcs: Mesterhármas Fásy Ádámmal

Laci betyár ki nem maradhat!

 

És a kedvencem:

Egy barátom szerint: Jézus Mária Istennek Szent apja??? 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr701944528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LovászS 2010.06.11. 09:38:05

Ezen a blog oldalon egy ideje megjelennek vélemények, amelyek módszeresen és tudatosan próbálják lejáratni a Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Versenyt (Gyula, Budapest), illetve a Kisüsti Pálinka Fesztivált. Valójában, ez egy, a személyem ellen indított, tisztességtelen kampány. Logikailag levezethető, hogy a budapesti pálinkafesztiválok szervezői állnak a háttérben.

Törekvésük évek óta egyértelmű: ellehetetleníteni, lejáratni, végső sorban kinyírni az ország legnagyobb és legjelentősebb pálinkás rendezvényét, hogy aztán teljes egyeduralomra kerüljenek a piacon.

Nem untatom az olvasókat a részletekkel, de néhány dolgot érdemes ezen „körök” eddigi szakmányából kiragadni. Pl.: az egyikük, – állítólag 3/3-as besúgó múlttal felvértezve a háta mögött, majd az elmúlt években már Gyurcsány Ferenchez kötődő védőpajzzsal, támadhatatlanná váló pálinka szerelmesünk –, írt egy hazug pálinkás könyvet, megint csak aljas, önérdekű megfontolásból, valótlanságot valótlanságra halmozva. A www.palinkafesztival.hu honlapon sokáig olvasható volt az illető úrhoz intézett helyreigazítási kérelmünk. Persze, hogy nem volt benne annyi becsület, hogy legalább a telefont felvegye, és elnézést kérjen, például a következőképpen: „Bocsánat, de össze-vissza hazudoztam.”
Nos, emberünk pálinkás magazint is kiadott. Naná, hogy ezt is a liberális és szocialista legfelsőbb vezetőkhöz fűződő jó viszonyából eredően, „legfentebbről” támogatták egy darabig. Majd egyszer csak ment egy levél az előfizetőkhöz, hogy elfogyott a pénz, nincs több lap. Ami számomra igen nagy fájdalmat okozott, hiszen már két darab helyreigazítási kérelmünk is ki volt postázva a szerkesztőknek. Mivel, – nem akarják elhinni –, megint csak hazudikáltak, torzítottak, rossz színben tüntettek fel, stb. Egyszóval hozták önmagukat.
S most itt van ez a blog. Sokat gondolkoztam rajta, hogy bármilyen formában reagáljak-e az itt felvetettekre. Végül is azért döntöttem az igen mellet, mert néhányan nem tudhatták, mihez adják a nevüket, s jó szándékú kritikájukkal, milyen alantas célokat támogatnak.

De nézzük a tényeket!
1. A Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny (Gyula, Budapest) a világ 2-3. legjelentősebb gyümölcspárlat megmérettetése ma, a maga 859 mintaszámával. 3 földrész 9 országa képviselte magát. Ráadásul, ötödik éve adjuk ki a Magyarország Legjobb Pálinkája díjat, s a győztes terméket, mint Megőrzendő Nemzeti Kincset a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pálinkás vitrinjében helyezzük el.
A Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny (Gyula, Budapest) a világ 2-3. legjelentősebb gyümölcspárlat megmérettetése ma, a maga 859 mintaszámával. 3 földrész 9 országa képviselte magát. Ráadásul, ötödik éve adjuk ki a Magyarország Legjobb Pálinkája díjat, s a győztes terméket, mint Megőrzendő Nemzeti Kincset a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pálinkás vitrinjében helyezzük el. Idén a Brill Pálinkaház Irsai Olivér szőlő pálinkája nyerte el a Magyarország Legjobb Pálinkája címet. A nyilvános pálinkabetételre, várhatóan, 2010. december 3-án, a hagyományhoz hűen, a III. Szent Miklós Pálinka Ünnep keretén belül kerül sor. Az esemény nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Ha a szakma is megteszi a szükséges lépéseket, akkor akár 3 év múlva, a magyar pálinka verseny a világ legnagyobb gyümölcs- és borpárlat versenye lesz. Azaz, a pálinka világmarketingjének egyik tartópillérévé válik. Képzeljék csak el, hogy mondjuk négy év múlva joggal írhatnánk be a kiírásba: Magyar Országos Pálinkaverseny, Gyümölcs- és Borpárlat Világbajnokság… Mert én ezért dolgozom!
Éppen ezért kikérem magamnak, hogy bárki megkérdőjelezze a verseny tisztaságát.
Idézem Máthé Csaba, a Matheus cég ügyvezetőjének szavait: „(…) igazán egy bennfentes fesztivál, a verseny is ilyen: egymás között eldöntik, hogy melyik évben ki legyen az első, (…)” (http://www.rövidazelet.blog.hu, 2010.05.17., 09:25, eszkimolany_Pálinkafesztivál – Part II. - Szeszgyártó cégek kontra pálinkafőzdék, Gyula kontra Budapest,)
Kikérem nemcsak a magam, a szervező bizottság, de a 26 tagú érzékszervi zsűri, a versenyigazgató, a két versenyigazgató-helyettes, valamint a 25 tagú kiszolgáló személyzet nevében is!
Ez rosszindulatú kijelentés, lejáratás.
Elvárom Máthé Csaba mihamarabbi nyilvános bocsánatkérését, mert a tekintélyes szakmai munkája sem jogosítja fel egy rágalom megtételére.
Nem mellesleg: az egyébként nyilvános (!) szakmai zsűrizés rendszere kizárja mindannak a lehetőségét, amelyet Máté úr állít nyilatkozatában.
2. Tudatosan, a valóságot lehazudva tüntetnek föl egy másik versenyt, – amelynek még magyar neve sincs –, mint jelentőset, fontosat. A valóság ezzel szemben az, hogy 2010-ben ott 280 minta volt, azaz egyharmada a miénknek! Hab a tortán, hogy a pálinka rendelet tervezetében szerepel, hogy 300 minta alatt nem is lehet országos versenyt meghirdetni. Tehát ki kell mondani: Magyarországon a valóságban egy, azaz egy darab, jelentős, mind országos, mind nemzetközi szinten számot tevő pálinka verseny van! S ez a Magyar Pálinka Verseny!! Tudom, borzasztóan fáj ez néhány embernek, érdekcsoportnak.
3. A Gyulán megrendezésre kerülő Kisüsti Pálinka Fesztivál a legjelentősebb és legnagyobb pálinkás program Magyarországon. Egy népünnepély, amely minden porcikájában a minőségről szól!
4. Ennek zászlóvivője a Magyar Pálinka Verseny, de számos kapcsolódó rendezvény is van, mint pl.: a böllérnap. Hiszen Gyulán vagyunk, és a Gyulai Kolbász 100 éve ismert termék a nagyvilágban, Hungaricum, mint a pálinka, tehát teljesen természetes, hogy külön programot szervezünk a népszerűsítésére.
5. Nem szégyelljük, hogy ez a fesztivál a családokban gondolkozik, tehát olyan programkínálatot állítunk össze, ahol a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találjon magának kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeket. Az idei vidámparkunk olyan színvonalas volt, hogy az ismerősi körből számtalan gyerek köszönte meg, kérték, jövőre ezt, meg azt a játékot feltétlenül hozassuk el, mert nekik évente egyszer, a pálinka fesztiválon van ilyen vidámpark élményük.
6. A koncerteken fellépőkről nyugodt szívvel elmondhatom, hogy itt mindenki a saját kategóriájában a legnagyobbak közül való volt, s egy-két kivételtől eltekintve, élő koncerteket láthatott a közönség. A műsort úgy állítottam össze, hogy abban minél több műfaj helyet kapjon, és minél szélesebb ízlésvilágnak megfelelő koncertek legyenek. Bármilyen fájdalom ez egy budapesti, – tehát kizárólag a legfelsőbb elit kultúrát fogyasztó, intellektuális hazudozónak –, az élet nem fehér és fekete. Én láttam az akadémikust, aki meghatottan hallgatta végig Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójának tiszteletére szervezett emlékműsorunkat, majd este felemelt karokkal táncolt, és énekelt a Mega Fásy Mulató fellépőinek nótáira. (Bár tudós uram Budapestről érkezett, de a kivételek erősítik a szabályt… Meg tetszenek engedni nekünk, mulatni is szerető páráknak, hogy ezért ne szégyelljük magunkat…?)
7. Vagy nézzük, a 2800 m2-es, „műanyag-karton” sátrat! Igen, azért van szükségünk rá, mert fedett hely kell a kiállítóknak, a bemutatóknak, a programoknak, a VIP terasznak, stb. És természetesen eső esetén sem maradhat el egy ekkora fesztivál. /A sátor a legújabb európai szabványoknak megfelelő szerkezet, melynél jobb egyszerűen nincs a piacon..../
8. Jujuj, voltak árusok és népművészek százával. Ezt sem szégyelljük, sőt büszkék vagyunk a nagy érdeklődésre. Mert egyébként kifejezetten finom volt mondjuk a kenyérlángos, ráadásul imádom a vattacukrot, de nem én vagyok az egyetlen ilyen, elfajzott vidéki bunkó.
9. Ha valaki, hát én tudom, hogy a Kisüsti Pálinka Fesztivált is lehet az ideinél jobban csinálni 2011-ben. Éppen ezért kértem valamennyi közreműködőt, hogy jelezzék, ha bármiben javítanivalót látnak. Örömmel vesszük a javaslatokat, és minden lehetséges hibát megpróbálunk kiküszöbölni. A pálinkaverseny értékelését is megtettem, az írásos anyagot megkapta a Pálinka Nemzeti Tanács összes tagja. Biztos vagyok abban, hogy megalapozott szakmai döntések meghozatalát segítik a verseny különböző kimutatásai, összegzései.
Ezt csak azért írom le itt is, mert véletlenül sem szeretnék egy, a hibátlanság pózában tetszelgő főszervezőnek látszani.
De! A XI. Kisüsti Pálinka Fesztivál Kiállítás és Vásár egy európai szintű rendezvény volt, amelyre én, mint főszervező, büszke vagyok, és büszke lehet rá a teljes magyar pálinka társadalom is. S nem egyedül vagyok ezen a véleményen, személyes gratulációból százas nagyságrendben volt örömteli részem.

Befejezésül álljon itt egy értékelés, mely számomra a legfontosabb, hiszen a fővédnökünktől, Dr. Habsburg Györgytől származik.

"Kérem, engedje meg, hogy ezúton köszönjem meg Önnek a Pálinka Fesztiválon való részvételt. Mindig nagy öröm számomra, ha egy ilyen színvonalas és értékes rendezvényen lehetek jelen. Örömmel tölt el, hogy Magyarország ilyen remek és sokféle minőségi pálinkával büszkélkedhet. Kívánom, hogy tevékenységüket továbbra is legalább ilyen sikerrel és eredménnyel folytassák. Munkájához sok sikert és kitartást kívánok! Habsburg György"

Lovász Sándor
Főszervező
Aki nagy tisztelettel és sok szeretettel vár minden pálinkát és a minőséget tisztelő, igaz embert 2011-ben is, a XII. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztiválra.

Deliriumka 2010.06.11. 20:38:18

Kedves Lovászl!
Te egy elgennyesedett kelés vagy a Pálinka testén! Nem értem, hogy a Pálinka társadalom miért nem taszít ki maga közül, miért tűri meg az állandó mocskolódásodat? A megoldás, hogy vesz egy szikét, és egyszerűen kimetszi a rothadó részt, Téged, és kidobja, úgy ahogyan a régi kommunista rendszer bérencével kell elbánni.

azannya-merrevanazarra? 2010.06.13. 09:16:43

Miről is beszélsz LovászS? A világ egyik legjelentősebb párlatversenyéről? Világbajnokságról? Elgurult a gyógyszered? Ébredj fel és rángasd ki a kezed a biliből! Amikor szabályosan könyörögsz a határ menti gyümölcspárlat főzőknek, bármilyen is a minőség, amit főznek, hogy jöjjenek át Gyulára, hogy nemzetközi lehessen a verseny? Amikor Te magad rimánkodsz a hazai pálinkafőzdéknek, hogy legalább 15-20 tétellel nevezzenek be, és ha még legalább annyit hozzácsapnak (ez ugye egy főzdénél már uszkve 40), akkor a második csomag után nem kell nevezési díjat fizetni? És így tornázod fel évről évre mindig magasabbra a benevezett minták számát? Az nem tűnt fel – ha már a legszínvonalasabban megrendezett fesztiválról beszélsz – hogy Agárd arra sem méltatott, hogy kiállítóként megjelenjen? De azért kifizetted őket, mert ebben az évben neveztek, ám a pálinkásoknak azért csak leesett, hogy 40 minta nevezésére biztattad őket, aztán kis susmussal jól meg is szívattad őket és az éppen aktuális érdek szerint azok nyerhették halomra magukat, akiknek ez az érdek diktálta a nyerő szériát? Ez lenne a te tisztességed? Gáz, amit itt elővezettél LovászS, sőt pitiáner. Öreg, aki ennyire szánalmas, azt még sajnálni sem lehet.

JKurri 2010.06.14. 10:47:37

Ha igaz amit Lovász ír és a komment elején emlegetett csávó komcsi, akkor Lovász még nagyobb: nem egyszerűen Gyurcsány ernyő alatt növekedett, hanem Gyurcsány valagában melegedett. Ugyanis a jó Sándorunk a saját maga által agyondicsért pálinkafesztiváljához a Gyurcsány-éra alatt, szerény számítás szerint is, 27 millió forintot kapott és még van pofája belépőt szedni, nem is keveset, + jelentős pénzt akaszt le a kiállító pálinkásokról és komoly összeget kér a versenyre való a nevezésért. És, hogy a komcsik kedvence volt, azt az is bizonyítja, hogy minden évben külön az ő számára ír ki az AMC pályzatot, hogy ugyan vigyen már el mikor 5, mikor 6, mikor 8 milliót a köz pénzéből, hogy ezt a fesztivált megrendezhesse. Ja, ezek után ilyen erkölcsi felsőbbrendűséggel lekommunistázni valakit, az bizony nem csak pofátlanság, nem csupán nem elegáns, hanem ízléstelen is. Mélyen kussolni kellene inkább. Különösen, hogy Gyula város polgármesterasszonyának, aki ugyan kedves asszony, de mégis vörös, kebelbarátja Lovász. Hát tudod, Lovász, szar alak vagy te. Ha meg a komcsi haverjaiddal problémátok van (már ha a másik csávó tényleg komcsi) oldjátok meg egymást között. Ez a blog nem arra való, ez nekünk segít eligazodni pálinka ügyekben.

LovászS 2010.06.16. 13:44:00

Én a tényeket leírtam. Rendre az igazság fáj a legjobban az igaztalan úton járóknak. Az sem meglepő, hogy sárdobálás és mocskolódás az ilyen emberek válasza. S a blog-bejegyzés stílusa… maga az ember!
Ezen az oldalon nem kívánok többé reagálni a kommentekre.
Méltatlanabb névtelen firkálmányok már úgysem születhetnek.

Lovász Sándor

pop simon 2010.08.16. 10:32:12

én itt nagyon nem is akarnék komcsizni, mert láttuk, hogy a csintalanból is mi lett....

az viszont szánalmas, hogy itt mindenki a pálinkáért küzd (legalábbis azt mondják), aztán mennek itt az áskálódások, meg a köcsögözések

Nem gondolja azt a rézangyal is, hogy a pálinka közös érdek és nem csak az van, amit ő akar...
folytathatnám még a sort, de nem akarom
süti beállítások módosítása