Azt mondják a legjobb öt között van. Mármint Márton János meg az ő pálinkái, a Márton és Lányai. Hát, Ti tudjátok. Aztán lehet, hogy ez nem is legenda. Itt az ideje, hogy elbeszélgessünk Márton Jánossal. Hol, ha nem a Budapesti Pálinkafesztiválon?
Még annyit: tegeződünk, mert Jánossal csak tegeződni lehet.
- Van itt húsz főzde, de mintha egy-két ismert név hiányozna: Agárd, Szicsek, Bolyhos. Te itt vagy. Miért?
- Most provokálsz?
- Eszemben sincs. Nem azt kérdem ők miért nem, Márton János miért?
- Egyszerű. E mögött a fesztivál mögött profi szervezés áll. Ezt én értékelem, elismerem és szeretem. Azt gondolom, ezt a professzionalitást kevesen nyújtják ebben az országban. Ráadásul a pálinkafesztiválok közül itt nívós kiállítók vannak, a közönség azért jön, hogy jól érezze magát, és jó pálinkát igyon, nem lődörögni, bámészkodni. Nincsenek atrocitások, balhék, soroljam?
- Nem kell.
- Na látod, ezért jövök én ide.
- Évek óta bármikor, és különösen este, ha a Márton és Lányai faháza felé fordul az ember legalább harmincan állnak ott és tíz ember biztosan a Te szavaid lesi. Úgy tűnik mindenkit személyesen ismersz, lehetnek már vagy tízezren.
- A tízezerről fogalmam nincs, de az tény, velem mindenki elbeszélget. Az jó dolog, ha az ember személyes kapcsolatot épít a majdani kuncsaftjaival. És ki meséljen a pálinkáról, ha nem az, aki főzi. Ez lehet, hogy már marketing? Nem tudom. Nekem jólesik, és azt látom az embereknek is. Sok olyat tudok nekik mondani, amire felkapják a fejüket, aztán jönnek vissza és mondják, hogy tényleg úgy volt.
- Arról kérdeznek, hogy miért drága a pálinka?
- Nem, a titkok érdeklik az embereket. A polémia mindig erről szól. És arról hogy az én pálinkám miért ilyen.
- Miért?
- Az előbb provokáltál, most meg sarokba akarsz szorítani? Jó gyümölcsöt kell venni, mert a nélkül nem fog menni. Ha nincs jó aromád alapanyagként, akkor nem tudsz mit átvinni a párlatba. A gyümölcs meghatározó. A kiváló, érett, hibátlan gyümölcs. De ez már az itteni közönségnek evidencia. Akár nő, akár férfi, idős vagy fiatal, már vájt fülűek, és ettől mélyebben vájkálnak.
- Rólad tudni lehet, hogy állandóan kísérletezel, példa erre a boróka. Na most, ez műhelymunka, manufaktúrális látásmód, vagy kreativitás, vagy mifene?
- Egyik sem. Illetve persze, manufaktúra, kézi munka az kell. De én azt mondom: a jó pálinkát babusgatni kell. Az elejétől fogva. Nagyon aprólékosan kell végigvinni a dolgokat. Ez azért több mint műhelymunka. Szeretni kell és kész. És arra törekedni, hogy mindig meglepd azokat, akik szeretik a pálinkádat. Elvárják ám, és látod, ha ez nem afféle kötelező belső kényszer, hanem az elvárásnak magadtól való megfelelése, akkor már átcsap kreativitásba és olyan is kikerül a kezed közül, amitől magad is meglepődsz. És ez nem megy az orrod nélkül. Ha nem jó az orrod, vehetsz akármilyen klassz gyümölcsöt, a végeredmény az nem lesz jó.
- Neked jó orrod van?
- Nekem az. Már a cefre kóstolásánál érezni kell, hogy mi lesz a vége. A főzésnél meg pláne. Ha nem jól érzed, hogy mikor kell elválasztani, hogy hogy állítod a karokat, a hőmérsékletet, akkor soha nem lesz jó pálinkád.
- Ez egy orr. De az sem lehet csalhatatlan és az idő véges. Van-e más orr a Márton és Lányainál?
- Persze. Ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Ki kell nevelni az utánpótlást, akire rá lehet bízni a jövőt. Már azon vagyunk, hogyan tudjuk az utódlást simán megoldani.
- Megy?
- Megy. Az is egy titok, hogyan találtam meg azt a kollégát, aki alkalmas erre. Az már egy másik dolog, hogy még lelkiismeretes is legyen, szeresse amit csinál. Ezt meg, többek között, meg kell fizetni.
- Térjünk vissza ide a Városháza parkba. Mi a legszebb neked ebben a fesztiválban?
- Ide figyelj! Most is hoztam két új terméket. És most csak zárójelben: lázongok is, hogy a törvénybe nem került be a mézes szabad elnevezése. Naná, hogy én sem annak hívom. De. Csináltam két tradicionális mézespálinkát, illetve ketten csináltuk a kollégámmal, és nagyon élvezem, hogy visszahozza a közönséget. Ezért jó idejönni. Élesben kapom a visszacsatolást, hogy jó a mézes. A szakma megszól érte, a közönség dicsér. Most akkor mit kell csinálni?
- Van-e titkos álom, egy új pálinka?
- Mindenki keresi a saját gyümölcsét, ami a nevéhez kötődik. Én már megtaláltam. Málnát elsőként főztem, meg Irsai Olivért is, és ott a szamóca is. Ami hiányzik, talán. Szeretném elérni, hogy a barack, a szilva, vagyis a tradicionális gyümölcsökből készült pálinkák is kötődjenek így a nevemhez. Addig fogjuk csiszolni, amíg nem sikerül, hogy felismerjék az emberek, hogy ez Márton termék, és úgy szeressék, mint a málnámat.
- Főztél már rossz pálinkát?
- Butaságot beszélsz, fiam. Persze, hogy főztem. Mindenki főz, legfeljebb nem vallja be. Ez bizony előfordul az ember életében. Most is van, amit ápolgatok, hogy javuljon a beteg. Hidd el, lehet tévedni, még az sem baj, ha ezt a szemedbe mondják. Előfordul.
- Hogy azért pozitív vége legyen az elbeszélgetésnek: melyik az a pálinka, ami már most az igazi Márton és Lányai?
- Nem figyelsz. Az előbb már elmondtam.
- De figyeltem, a háromból melyik?
- Mind a háromnak olyan története van, hogy csak. Egyikre sem volt korábban példa itthon, és én megcsináltam, de a sztori része biztos nem fér már bele az oldalszámba.
- Most nem bizony.
- Akkor legyen elég annyi: a málna és az Irsai Olivér.