Ezután valószínűleg soha nem vakarom le magamról, hogy elfogult vagyok (mentségemül szolgáljon, hogy az előző bejegyzésnél még nem tudtam, hogy pár nap múlva Márton bemutatóra hívnak), de egyébként szerencsére a blog az egy ilyen műfaj: azt írok rá, amit csak akarok. Én pedig most Márton Jánosról akarok írni, akivel ma volt szerencsém ismét találkozni (ma végre megismert!), és megkóstolni az idei legjobb kajszit, meg az újdonságot, a kökényt.

Márton Jánost egyébként nagyon jó hallgatni, mert (talán anélkül, hogy tudna róla) végtelenül szórakoztató ember. „Teljesen sokkszerű, hogy ennyien eljöttek, utoljára akkor láttam ennyi újságírót magam előtt, amikor a paksi atomerőmű műszaki igazgatójaként kellemetlen hírt kellett bejelentenem.” Na, például az ilyen mondatai miatt. Meg amiatt is, mert beismeri, hogy sem a designhoz, sem a kereskedelemhez nem ért. Csak a pálinkához, de ahhoz kegyetlenül.
„Nem baj, ha egy kicsit elkalandozom, ugye?” – kérdezi ezt, miután már rég teljesen máshol jár a sztorizásban.
„Én ebbe a pálinka szakmába autodidakta módon beszivárgós voltam” – egy újabb nagyon értékelhető mondat, miközben elmeséli, hogy almával és szilvával kezdett, akkor még az édesapja mellett, hobbiból. Aztán tért át a calvadosra és a konyakra, és csak ezt követte a pálinka. „Amikor megfordult a kocka - mondja a rendszerváltásról :) – én is mondtam az asszonynak, hogy ne az OTP-be tegyük a pénzt, hanem a hobbimba fektessük be. Így alapítottuk meg a főzdét ’91-ben, de akkor még apám mindig jött utánam, hogy „fiam, még egy gyümölcsösöd sincs!” Telepítettünk hát gyümölcsfákat, aminek az lett a következménye, hogy vagy 100 mázsa barackom lett. Vihettük a lányaimmal a nagybani piacra, de annyira nem vált be, hogy nappal dolgozzak, éjjel meg a piacra járjak árulni. Elkezdtük tehát a barackot főzni, attól kezdve meg a vendéglátósok igényei és az élet pöckölt tovább, hogy mi legyen a következő pálinka.” 

Közben megkóstoljuk a kajszit, ami idén – hat év után – végre aranyat hozott el a Destillata-ról, az osztrákok fejet hajtottak előtte, meg a magyarok is, merthogy ugye itthon is aratott, a HunDeszten.
„Mi agyonbabusgattuk ezt a barackot, de megérte. Mondtam is az asszonynak, hogy áttörtünk egy falat” – mondja.
És valóban. Ahogy a Márton és Lányai pálinkáktól megszokhattuk: hosszú, szép, parfümös illatot kapunk, és lekváros, kicsit rövidebb, de finom, gyümölcsös ízt. Szerintem vetekszik a málnával.
Mártonban egyébként azt szeretem, hogy nem beszél félre. Elmondta most is, hogy mivel soha nem volt mestere, kénytelen versenyekre járni, mert a szakma és a fogyasztók véleménye a visszajelzés számára, más nincs. Nem engedheti meg magának, hogy ne versenyezzen, annak ellenére, hogy csak idén félmilliót költött a nevezésekre, ami sok. Azt is bevallja, hogy az orra az allergia miatt már letompult, ezért most a főzőmestereiben bízik. Én meg azt gondolom, ezektől a megnyilvánulásaitól csak szimpatikusabbá válhat.
A Márton pálinkák egyébként új designt kaptak (változott a címke), és mostantól csak a versenyeken díjat nyert italokat számozzák majd, az lesz a „reserve” sorozat. Bemutatták a legújabb terméket, a kökényt is. A vadon termő gyümölcsből sikerült egy nagyon szép pálinkát kihozni, bár az én ízlésvilágomhoz a kajszi közelebb áll. 

Új íz, új design. A kökény valószínűleg sikerpálinka lesz