rövidazélet

Éremeső: kik arattak idén?

2012. március 23. 20:18 - rcsdaniella

Itt a tavasz, nyílnak a virágok, kezdődnek a pálinkaversenyek és fesztiválok. De szép is ez az időszak. Előbb a Destillata, most pedig a HunDeszt. Lássuk, hol mire jutottunk.

Az osztrák Destillata-n idén 10 ország 190 főzdéje indult. Csak, hogy a magyarok számára mennyire eredményes volt a megmérettetés: Márton János szamócája maximum pontszámot ért el, csak úgy, mint Hegyköziék birspálinkája. Aratott a Zwack fűszeres körte, és a Kisrét szilvája is. Bolyhosék cigánymeggye ezüstöt, míg cseresznyéjük és az Irsai Olivér szőlő bronzérmet hozott haza. Az Agárdi főzde magyar nemzetgyőztes lett.
A HunDeszt pálinkaversenyt hetedik alkalommal szervezte meg a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács. A verseny díjátadója ma délután volt a Corinthia Hotel Budapest dísztermében, 273 minta érkezett 25 kereskedelmi cégtől.
35 arany, 86 ezüst és 81 bronzérmet osztottak ki, íme a legjobbak:
- a Gyulai Pálinka Manufaktúra kilenc arany-, hét ezüst- és hat bronzérmet kapott,
- Árpádék (Kisrét Manufaktúra Kft.) hat arany-, kilenc ezüst- és nyolc bronzérmet,
- Bolyhosék három arany-, nyolc ezüst- és tíz bronzérmet,
- a Bestillo (Boldogkő-Fruit Kft.) három aranyat,
- Márton és Lányai (Vitalis Kft.) három aranyat kaptak.

Champion-díjat kaptak:
- a Brill Pálinkaház Kft.,
- az Etyeki Czímeres Pálinka Kft.,
- a Gyulai Pálinka Manufaktúra,
- Árpádék (Kisrét Manufaktúra),
- Szicsekék,
- a Thummerer Vilmos-Kőkötő Kft.,
- Bolyhosék,
- a Zwack Unicum Nyrt.,
- a Bestillo.

Az Év Pálinkafőzdéje a Kisrét Manufaktúra lett.
 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr874335863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palex 2012.03.27. 09:34:13

Már csak nagy mennyiségben és stabil minőségben kéne tudni exportra gyártani, akkor lehetne igazán betörni a nemzetközi piacra.
Jót tenne a gazdaságnak is biztosan.
süti beállítások módosítása