Készítsünk egy olyan riportot, ami a pálinkafesztiválról szól, objektív, meg minden. Oké. Gondoltam, nézzük meg, mi a vélemény a Városháza Parkban lévő mulatságról. Méghozzá a kiállítók oldaláról. Pálinkás pohárral a kezemben vágok neki a feladatnak (soha rosszabbat!)

Hol is kezdjem? Szép a pult, náluk jó lesz. Szalontai Péter mosolyogva jön ki, barackot és birsalmát kóstoltat velem. Azon ritka főzőmesterek egyike, aki nem iszik pálinkát (!), bodzaszörppel a kezében ücsörög.

„Minden munkafolyamatnál ott vagyok, de amúgy nem vagyok pálinkás” – magyarázza „kedvhozó pálinka” feliratú pólójában. (A 40 fokosat nevezik így, jelezve, hogy az csak a kezdet, hiszen az igazi pálinka 50 fokos. Egy jó pont.)

Oké, mondom, min változtatnál? „Nem engedik hallgatni a zenét a standon. Ismerjük persze a pesti embereket, meg a tízórát, de a hangulathoz hozzátartozik az is. Anélkül elmegy a berúgás irányába a történet. Pedig nem erről szól a dolog, hanem a kulturált alkoholfogyasztásról.”

Mielőtt tovább enged, még kifejti, hogy ha levinnék a pálinka adóját, megugrana a gyümölcstermelés, mert a legnagyobb felvásárló manapság a pálinka piac, a főzdék.

„Nézd meg Mexikót. Van egy itala kaktuszból - amit én otthon locsolok –, az állam adott hozzá egy imidzset, meg mellé sót meg citromot, hogy ne érezd, mit iszol, mert annyira rossz. De az egész világon ismerik. A pálinka meg olyan gyümölcsből készül, amit mindenki szívesen fogyaszt, mégis itt tart, pedig nagyon máshol lenne a helye!”

A „kedvhozó pálinka” mestere

Pajorék először vannak itt – „minden nagyon tetszik, tényleg nem tudok rosszat mondani”-, Csetényiék pultjánál kígyózik a sor, ami nem is csoda, én is iszom egyet a mindig 50 fokon (!) főzött meggypálinkából. A Magyarbólyi Pálinkafőzde vezetőjének akad észrevétele: „sokkal nagyobb tér van most, hogy kevesebben vagyunk, mint tavaly. Jó, hogy átkerült hátra a VIP, nagyobb a hely, tud közlekedni a nép!”

A marketing itt kezdődik

Rákóczi Fejedelmi Pálinka Udvarház. Hmm. Bajuszos ember beszélget a vendégekkel, majd velem is. „Nagyon tetszik a fesztivál, de kell egy kritikát is mondani: a segge van kívülre!” – fogalmaz Farkas Elemér, akié a bajusz. Először azt hiszem, csak az elfogyasztott pálinkák miatt nem értem a dolgot, de még mielőtt rá tudnék kérdezni, máris kifejti bővebben: „A budi meg a kuka van a bejáratnál, ezt meg kell fordítani! Én régi marketinges ember vagyok, beszélgetek a külföldiekkel is, és ők nem tudták, hogy mi folyik itt a parkban, mert végig van plakátozva. Én megmondom, akkor is, ha kizárnak, hogy ne jöjjek jövőre…”

Nem ám akárkivel van dolgom! A marketing élő példája ő:

„Megfőzte...palackba töltötte...az amerikai elnöknek elküldte…” Bizony, bizony!

Farkas Elemér volt, aki Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnökének tiszteletére 3 literes díszüvegbe palackozott Rákóczi márkanevű barackpálinkát küldött.

„Nagyon magas minőségű üvegben árulunk” – magyarázza.  

Még fel sem ocsúdom, máris megfordult a helyzet: kóstolom a pálinkát – „na, mondja, milyen?” – majd a kezemen a pálinkaház nevével ellátott piros-fehér-zöld gumikarkötő, közben, mint a kisiskolás, szorgalmasan töltöm a házi tesztet (smile jelzi a jót, van közepes és rossz is), közös fotó - közelit is! -, és mehetek.

Nagyon magas minőségű üveg

Megjelöltek…

Huhh. Pihenésképpen Mártonék felé veszem az irányt. Itt nem ér meglepetés: Márton János áll a pultban, szolgálja a vendégeket, mindenkihez van egy-két jó szava. Irsai Olivér szőlőpálinkával kínál, meg málnával. Mit mondhatnék? Hibátlan.

Kati, te drága   

A listát nálam mégis Békésiék vezetik, pedig bio málnájuk nagyjából Mártonéval egy szinten van, de Szabados Katalin kedvessége az egekbe emeli a főzdét. A fából készült pálinka feliratú fülbevalójával és hatalmas mosolyával nem nagyon lehet versenybe szállni.

Még egy málnát?

Harminc éves bérfőzés után tavaly indult igazi útjára az Árpád Pálinka: bár az üveg hozzám nem áll közel, a benne lévő itallal nincs baj. Vackor és szilva, közben meg az észrevételek: „bár ez a 4 négyzetméteres pult nem nagy, mégis, az a tizenezer ember, aki itt megfordul, olyan vásárlói réteg, amivel élni kell. Úgy gondolom, hogy a fesztiválnak köszönhetően nagyon sokan meg fognak ismerni minket” – mondja ifjabb Nagy Árpád, miközben egyre többen állnak a pultoknál. El is engedem, én meg megyek tovább. És közben már nem tudom abbahagyni a vigyorgást.