Ahogy már írtam, Ausztriában snowboardoztam múlt héten és – aki már járt sípályán, az tudja – két csúszás közt elengedhetetlen megkóstolni a helyi rövideket. Találkoztam mindenfélével, és készítettem képeket is nektek. Egy biztos, a magyar pálinkának nincs párja.
Murauban egyik nagy kedvenc az Obstler névre hallgató cucc, amit 1,70-ért megkaphat az ember. (természetesen euróban) Alma és körte ízben kóstoltam és ami azt illeti, nem lett a kedvencem. Illatában és ízében is pont olyan, amilyet nem kedvelek. Gejj, tele cukorral, és olyan utóízzel, hogy attól meg lehet vadulni. Ennél van azonban keményebb is: a Birnenschnaps. Ezt ugyanis – nem elég, hogy hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint elődje – körtebefőttre öntik rá. Zseniális. Jobb híján persze rá-rákényszerül az ember, hogy megigya. (befőtt nélkül!) Igazából itt mindent schnaps-nak hívnak és gyakorlatilag mind ugyanaz, más-más ízben. Ezért is örültem meg, amikor a pálya tetején találkoztam egy csapattal, akiknél lapos helyett egy üveg Rézangyal érlelt alma volt, ráadásul a síoktató nagyon kedvesen megengedte, hogy megörökítsem a hazait:
![]() |
Ez micsoda művészfotó lett:
![]() |
Csodás választék:
![]() |
És a végére a kedvencem. Hát nem cuki kompozíció?